HTML

Rezdülések

Friss topikok

Az első hét izgalmai

2015.03.22. 15:19 Luxlucisz

2014. 03. 29. 

Kimerült nap után kései ébredés, fél délben indulunk el felfedezőutunkra. Benyargaljuk a környéket; s az erdő sűrűjéből egy tisztásra lyukadunk ki, ahol meglehetősen zsenge-korú, ám annál helyesebb két suhanc felhomályosít bennünket, hogy „Which way goes to the CHE”. Sikeresen rábukkanunk leendő egyetemünkre és a tőszomszédságában terpeszkdő second handre. Néhány „selfie” és az egyetem tüzetesebb szemrevételezése után, kíváncsian tekerünk a belváros felé. 

 

Viszonylag olcsón kajálunk egy hiper-szuper hamburger adagolós helyen, ahol sikerül a „wájfájör” szót nem megértsék, ám végül mégis sikerrel járunk. Bejárunk egy tucat boltot, köztük kijutunk a piacra, ahol olyan harsány-színű, illatos almát veszünk, hogy majd megszólal. Egy holland árus úgy ordibál, hogy nem lehet nem felfigyelni rá. Érdekes külseje van: olyan, mint egy középkorból itt maradt flamand hajóács. Bongyor fürtjei vidáman kergetőznek ide-oda, az arcát keretező, -artikuláció közben „elhagyott” nyálfoszlányok körül. Következő állomásunk egy internetkávézó: a 2 euro 50-ben benne foglaltatik a keksz, és egy mini pohárban lágyan elterülő tojáslikőr-hab kombináció. Betérünk egy mobilboltba is, itt egy furcsa kínai hapsi 5 euróért vadi új fóliát applikál a telefonomra. Szó szerint applikál: 10percig ügyködik, hogy tökéletes legyen. Ez aztán a keleti precizmus!

Bejárunk két tavat illetve az őket körülölelő parkot, szomorúfűzfákkal, - vidáman nyargalászva rikító repcesárga bringáinkon. Irány a kártyás fizetési-mód szempontjából normálisnak tűnő Lidl, ám sokkoló ténnyel találjuk szembe magunkat: itt sem fogadják el a bankkártyánkat. Ennek ”örömére” sikeresen elszívok egy szál cigit. Partydohányos lennék, ám igencsak megugrik az a vérnyomásom is, hogy muszáj elvégeznem a rituális mozdulatsort. Miután kellően kifüstölögjük a mérgünket, indulunk haza. 

 

 

Vacsi, közben Marcoval leginkább „anghorul” cserélünk eszmét, igyekezve fitogtatni szerény szerb tudásom. Skype beüzemelés, laptopozás. Rövid ám annál bájosabb traccs az udvaron Melisz-szel és frissen érkezett görög barátjával, Alexis-szel. Arcvonásai leginkább Julien Lacroáéhoz hasonlítanak a „Vérvörös nyár” című krimiből. Ám meglepő módon nem stukkert nyújt felém, csak egy üveg Holland unikumot: egy ragyogó ogre-zöld üvegben szikrázó Heinekent. 

 

2014.04.30.

Kellemes meleg nap köszönt ránk, így eltekerünk a közeli városba, Bennekomba. Útközben pónikkal és emberfej-nagysága lócitromokkal találkozunk, csakhogy ne maradjunk ki semmi jóból. Harmonikusan vegyül össze az „illat” a tehénürülék aromájával, így többször deja-vu érzetem támad. Mintha a jól ismert vidéken tekernék; a táj kísértetiesen hol a bácskai töltésre, hol a Bakony-fennsík egy-egy szeletére emlékeztet. 

 

Bennekom békés, nyugodt kisváros, formás apró-téglás házikókkal és óriási templommal. A központban csak úgy ontja magából édes illatát a milliónyi virágzó cseresznyefa. A rózsaszínű virágok közt egy krémjoghurt színű bicaj virít, mellette csinos kis táblával: La Fontana fagyizó. Egy szempillantás múlva már a kígyózó sorban csacsogunk. Vidám gyerekzsivaj tölti be a tiszta, fehérre meszelt kis helyiséget. Pisztácia, whiskey, mangó, - a bőség zavara. 

 

A felfedező út adta új élményekkel, szilajul száguldunk haza, mert ma estére várjuk a csoport zömét. Mennyi új név! Bashar, Zelalem, Suranti, Bell, Jada, Kethie és egy méltóságteljes járású, csendes ruandai nő: Chantal.

Hamar összeverbuváljuk a maroknyi csapatot és elindulunk első közös túránkra, egyenesen Ede citybe. Zitával egy ideig, magabiztosan igyekszünk a csapat élén, az egyik nemrégiben felfedezett tó felé. Elvégre három nap előnyünk van városismeretből a többiekhez képest. Csakhamar a szír fiú csapódik mellém, s bőszen rójuk a kilómétereket. A csapat többi része pontként zsugorodik össze, úgy belefeledkezünk az eszmecserélésbe. Vidám fickó, rögtön keresztapámat juttatja eszembe: hatalmas széles vigyor, barátságos gesztusok és szinte folyékony angol. Tökéletes választásnak tűnik mellé szegődni.

A többiek élénk kalimpálásba kezdenek, mire kissé megszeppentem megállunk Basharral, hogy bevárjuk a lemaradt csapatot. Közben igyekszem összesűríteni az addigi benyomásokat.  

 

 

Kathie: kicsit szórakozott, túlzóan jókedvű, kicsit fontoskodó csaj. Kizárólag zavarosan tud sztorizni és kicsit szórakozott. szeleburdi voltát a feje körül himbálózó rakoncátlan fürtök teszik még pajkosabbá.

Suranti: komoly, de barátságos nő. Viccesen pöszén ejti az „s” betűs angol szavakat, de ő is jól beszéli az angolt,- vele is érdemes lesz több időt tölteni.

Zelalem: érdeklődő, nyílt ember benyomását kelti. Tapintatosan érdeklődő, barátságos.

Bell: aranyos csajszi, indonéz volta ellenére inkább egy londoni irodában tudnám elképzelni titkárnőként, csini kosztümben.

Lassan felocsúdom cikázó gondolataimból, és a banda is egyesül, hogy buzgón gyalogoljunk tovább az edei alkonyatban a nagy tavak egyikéhez. 

Izgatottan mosolyodom el a gondolatra, hogy tengernyi időm lesz megismerni ezt a 12 barátságos, különféle korú, habitusú, kultúrájú sorstársat. Azt a 12 embert, akik pont 2014 tavaszán egy helyen horgonyoztak le, Hollandiában, Edeben, ebben a Győr nagyságú békés kisvárosban. Mennyire izgalmas lesz! Kipirult arccal kezdem számolni, hány országból is érkeztünk: Indonézia, Szíria, Etiópia, Törökország, Ruanda, Grúzia... Pont itt, pont ezek az emberek. Három hónap múltával pedig mindenki újra otthon lesz, s éli majd csendes, szürke hétköznapjait. Ám nem akarok és nem is tudok ennyire előreszaladni. El sem tudom képzelni, hogy ennek a csodának egyszer vége szakadhat. De nem is kell, hiszen csak most indult a film, s a legjobb képkockáknak még előtte vagyunk… 

 

2014. 03. 31.  

A nap fénypontja: az első sikeres kártyás fizetés az egyik szupermarketben. Meglepett arcok, tátva maradt szájak, angol ujjongás,- a pénztáros kisasszony csak néz, hogy „ezekbe meg mi ütött.” Pirosas, dundi arca még inkább kipirul, ahogy kezdi megérteni üdvrivalgásunk okát.

Ezután közös megbeszélés a konyhában, annak örömére, hogy végre mindenki megérkezett, beleértve azt a két debreceni magyart is, akikre nem számítottunk. Hát igen, furcsa mód, de itt Edében, ebben a kissé nyomasztó ám annyi izgalmat rejtegető kaszárnyában, mi magyarok abszolút többségben vagyunk. 

 

2014.04.01.

Nem, nem áprilisi tréfa, bár még szoknunk kell: túl, az első welcome meetingen az egyetemen. Gőzölgő holland almás pitét vagy ahogy errefelé hívják: „appleflappen-t” kapunk kávéval. Körbenézek. Jó pár kipirult, ám mégis kicsit sápadt arc vegyül a többihez: a holland „buddy”-k. Az enyém nincs még köztük, tegnap írt egy barátságos e-mailt, hogy bokros teendői miatt csak később csatlakozik a csipet-csapathoz. 

 

 

Az első benyomás igencsak pozitív, végre élőben is látjuk az eddig homályba burkolózó titokzatos Suzanne Ribberst, aki nagy meglepetésünkre igazán barátságos nő, bőrszínét elnézve, valószínűleg valamelyik holland gyarmatról származik az egyik szülője. Cappucino színű nyakát előnyösen emeli ki a meleg-menta színű tavaszi kis kosztüm, barátságos barna szemét bedig még élénkebbé teszi a kék szemceruza kontúrja. Marcell Catsburg, a kordinátor-tanárunk rendkívül eleven és barátságos. Rendkívül bíztató a jelenléte. Hamar levetít egy rövid kis filmet Hollandiáról, miután túl vagyunk a rövid bemutatkozáson. Felettébb érdekes megfigyelni az eltérő karaktereket, ki mit és hogyan mond, miről és meddig, milyen hangerővel, milyen hanglejtéssel beszél.  Ton Veen, tök úgy néz ki, mint Einstein, szinte látom magam előtt, hogy kétes eredetű párlatokat locsol fura színű kémcsövekbe, s nagy buzgalmában csak úgy röpköd gyér, fehér haja. Élénk szeme, akár egy sasé, úgy villog. Korrekt, barátságos, de látszik rajta, hogy az elvek embere, és szigorúan tartja is magát hozzájuk. 

 

2014.04.02.

Az első, igazi izgalmakkal teli nap az egyetemen. Az angol szöveg teljesen érthető, csak agyzsibbadást kapok a végére, annyira megfeszülök, hogy koncentráljak. Az első órát egy Iede nevű hapsi tartja, aki valahonnan Észak Hollandiából, Freezlandról származik. Nincs különösebb benyomásom róla, teljesen semleges egyelőre, s mivel ¾ óra után lelép, gyorsan társítjuk is a Károliról jól ismert vicces, de flegma tanárunk egyikével. A követelményektől megriadunk kicsit, csoportokba kell verbuválódjunk, a kurzus végére pedig prezentációval előrukkolnunk. A következő órát Marcell tartja, nagy vehemenciával, érdekfeszítően. Bágyadt szemeink csak úgy kipattantak a kellemes gőzölgő tea/kávé/forró csoki után, amelyet lankadatlan lelkesedésünk jutalmaként kapunk bőkezű oktatóinktól. Ingyen és bérmentve. 

Szólj hozzá!

Címkék: suli kirándulás fogadtatás Appleflappen

A bejegyzés trackback címe:

http://luxlucisz.blog.hu/api/trackback/id/tr1007291535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.