HTML

Rezdülések

Friss topikok

Az első hét izgalmai

2015.03.22. 15:19 Luxlucisz

2014. 03. 29. 

Kimerült nap után kései ébredés, fél délben indulunk el felfedezőutunkra. Benyargaljuk a környéket; s az erdő sűrűjéből egy tisztásra lyukadunk ki, ahol meglehetősen zsenge-korú, ám annál helyesebb két suhanc felhomályosít bennünket, hogy „Which way goes to the CHE”. Sikeresen rábukkanunk leendő egyetemünkre és a tőszomszédságában terpeszkdő second handre. Néhány „selfie” és az egyetem tüzetesebb szemrevételezése után, kíváncsian tekerünk a belváros felé. 

 

Viszonylag olcsón kajálunk egy hiper-szuper hamburger adagolós helyen, ahol sikerül a „wájfájör” szót nem megértsék, ám végül mégis sikerrel járunk. Bejárunk egy tucat boltot, köztük kijutunk a piacra, ahol olyan harsány-színű, illatos almát veszünk, hogy majd megszólal. Egy holland árus úgy ordibál, hogy nem lehet nem felfigyelni rá. Érdekes külseje van: olyan, mint egy középkorból itt maradt flamand hajóács. Bongyor fürtjei vidáman kergetőznek ide-oda, az arcát keretező, -artikuláció közben „elhagyott” nyálfoszlányok körül. Következő állomásunk egy internetkávézó: a 2 euro 50-ben benne foglaltatik a keksz, és egy mini pohárban lágyan elterülő tojáslikőr-hab kombináció. Betérünk egy mobilboltba is, itt egy furcsa kínai hapsi 5 euróért vadi új fóliát applikál a telefonomra. Szó szerint applikál: 10percig ügyködik, hogy tökéletes legyen. Ez aztán a keleti precizmus!

Bejárunk két tavat illetve az őket körülölelő parkot, szomorúfűzfákkal, - vidáman nyargalászva rikító repcesárga bringáinkon. Irány a kártyás fizetési-mód szempontjából normálisnak tűnő Lidl, ám sokkoló ténnyel találjuk szembe magunkat: itt sem fogadják el a bankkártyánkat. Ennek ”örömére” sikeresen elszívok egy szál cigit. Partydohányos lennék, ám igencsak megugrik az a vérnyomásom is, hogy muszáj elvégeznem a rituális mozdulatsort. Miután kellően kifüstölögjük a mérgünket, indulunk haza. 

 

 

Vacsi, közben Marcoval leginkább „anghorul” cserélünk eszmét, igyekezve fitogtatni szerény szerb tudásom. Skype beüzemelés, laptopozás. Rövid ám annál bájosabb traccs az udvaron Melisz-szel és frissen érkezett görög barátjával, Alexis-szel. Arcvonásai leginkább Julien Lacroáéhoz hasonlítanak a „Vérvörös nyár” című krimiből. Ám meglepő módon nem stukkert nyújt felém, csak egy üveg Holland unikumot: egy ragyogó ogre-zöld üvegben szikrázó Heinekent. 

 

2014.04.30.

Kellemes meleg nap köszönt ránk, így eltekerünk a közeli városba, Bennekomba. Útközben pónikkal és emberfej-nagysága lócitromokkal találkozunk, csakhogy ne maradjunk ki semmi jóból. Harmonikusan vegyül össze az „illat” a tehénürülék aromájával, így többször deja-vu érzetem támad. Mintha a jól ismert vidéken tekernék; a táj kísértetiesen hol a bácskai töltésre, hol a Bakony-fennsík egy-egy szeletére emlékeztet. 

 

Bennekom békés, nyugodt kisváros, formás apró-téglás házikókkal és óriási templommal. A központban csak úgy ontja magából édes illatát a milliónyi virágzó cseresznyefa. A rózsaszínű virágok közt egy krémjoghurt színű bicaj virít, mellette csinos kis táblával: La Fontana fagyizó. Egy szempillantás múlva már a kígyózó sorban csacsogunk. Vidám gyerekzsivaj tölti be a tiszta, fehérre meszelt kis helyiséget. Pisztácia, whiskey, mangó, - a bőség zavara. 

 

A felfedező út adta új élményekkel, szilajul száguldunk haza, mert ma estére várjuk a csoport zömét. Mennyi új név! Bashar, Zelalem, Suranti, Bell, Jada, Kethie és egy méltóságteljes járású, csendes ruandai nő: Chantal.

Hamar összeverbuváljuk a maroknyi csapatot és elindulunk első közös túránkra, egyenesen Ede citybe. Zitával egy ideig, magabiztosan igyekszünk a csapat élén, az egyik nemrégiben felfedezett tó felé. Elvégre három nap előnyünk van városismeretből a többiekhez képest. Csakhamar a szír fiú csapódik mellém, s bőszen rójuk a kilómétereket. A csapat többi része pontként zsugorodik össze, úgy belefeledkezünk az eszmecserélésbe. Vidám fickó, rögtön keresztapámat juttatja eszembe: hatalmas széles vigyor, barátságos gesztusok és szinte folyékony angol. Tökéletes választásnak tűnik mellé szegődni.

A többiek élénk kalimpálásba kezdenek, mire kissé megszeppentem megállunk Basharral, hogy bevárjuk a lemaradt csapatot. Közben igyekszem összesűríteni az addigi benyomásokat.  

 

 

Kathie: kicsit szórakozott, túlzóan jókedvű, kicsit fontoskodó csaj. Kizárólag zavarosan tud sztorizni és kicsit szórakozott. szeleburdi voltát a feje körül himbálózó rakoncátlan fürtök teszik még pajkosabbá.

Suranti: komoly, de barátságos nő. Viccesen pöszén ejti az „s” betűs angol szavakat, de ő is jól beszéli az angolt,- vele is érdemes lesz több időt tölteni.

Zelalem: érdeklődő, nyílt ember benyomását kelti. Tapintatosan érdeklődő, barátságos.

Bell: aranyos csajszi, indonéz volta ellenére inkább egy londoni irodában tudnám elképzelni titkárnőként, csini kosztümben.

Lassan felocsúdom cikázó gondolataimból, és a banda is egyesül, hogy buzgón gyalogoljunk tovább az edei alkonyatban a nagy tavak egyikéhez. 

Izgatottan mosolyodom el a gondolatra, hogy tengernyi időm lesz megismerni ezt a 12 barátságos, különféle korú, habitusú, kultúrájú sorstársat. Azt a 12 embert, akik pont 2014 tavaszán egy helyen horgonyoztak le, Hollandiában, Edeben, ebben a Győr nagyságú békés kisvárosban. Mennyire izgalmas lesz! Kipirult arccal kezdem számolni, hány országból is érkeztünk: Indonézia, Szíria, Etiópia, Törökország, Ruanda, Grúzia... Pont itt, pont ezek az emberek. Három hónap múltával pedig mindenki újra otthon lesz, s éli majd csendes, szürke hétköznapjait. Ám nem akarok és nem is tudok ennyire előreszaladni. El sem tudom képzelni, hogy ennek a csodának egyszer vége szakadhat. De nem is kell, hiszen csak most indult a film, s a legjobb képkockáknak még előtte vagyunk… 

 

2014. 03. 31.  

A nap fénypontja: az első sikeres kártyás fizetés az egyik szupermarketben. Meglepett arcok, tátva maradt szájak, angol ujjongás,- a pénztáros kisasszony csak néz, hogy „ezekbe meg mi ütött.” Pirosas, dundi arca még inkább kipirul, ahogy kezdi megérteni üdvrivalgásunk okát.

Ezután közös megbeszélés a konyhában, annak örömére, hogy végre mindenki megérkezett, beleértve azt a két debreceni magyart is, akikre nem számítottunk. Hát igen, furcsa mód, de itt Edében, ebben a kissé nyomasztó ám annyi izgalmat rejtegető kaszárnyában, mi magyarok abszolút többségben vagyunk. 

 

2014.04.01.

Nem, nem áprilisi tréfa, bár még szoknunk kell: túl, az első welcome meetingen az egyetemen. Gőzölgő holland almás pitét vagy ahogy errefelé hívják: „appleflappen-t” kapunk kávéval. Körbenézek. Jó pár kipirult, ám mégis kicsit sápadt arc vegyül a többihez: a holland „buddy”-k. Az enyém nincs még köztük, tegnap írt egy barátságos e-mailt, hogy bokros teendői miatt csak később csatlakozik a csipet-csapathoz. 

 

 

Az első benyomás igencsak pozitív, végre élőben is látjuk az eddig homályba burkolózó titokzatos Suzanne Ribberst, aki nagy meglepetésünkre igazán barátságos nő, bőrszínét elnézve, valószínűleg valamelyik holland gyarmatról származik az egyik szülője. Cappucino színű nyakát előnyösen emeli ki a meleg-menta színű tavaszi kis kosztüm, barátságos barna szemét bedig még élénkebbé teszi a kék szemceruza kontúrja. Marcell Catsburg, a kordinátor-tanárunk rendkívül eleven és barátságos. Rendkívül bíztató a jelenléte. Hamar levetít egy rövid kis filmet Hollandiáról, miután túl vagyunk a rövid bemutatkozáson. Felettébb érdekes megfigyelni az eltérő karaktereket, ki mit és hogyan mond, miről és meddig, milyen hangerővel, milyen hanglejtéssel beszél.  Ton Veen, tök úgy néz ki, mint Einstein, szinte látom magam előtt, hogy kétes eredetű párlatokat locsol fura színű kémcsövekbe, s nagy buzgalmában csak úgy röpköd gyér, fehér haja. Élénk szeme, akár egy sasé, úgy villog. Korrekt, barátságos, de látszik rajta, hogy az elvek embere, és szigorúan tartja is magát hozzájuk. 

 

2014.04.02.

Az első, igazi izgalmakkal teli nap az egyetemen. Az angol szöveg teljesen érthető, csak agyzsibbadást kapok a végére, annyira megfeszülök, hogy koncentráljak. Az első órát egy Iede nevű hapsi tartja, aki valahonnan Észak Hollandiából, Freezlandról származik. Nincs különösebb benyomásom róla, teljesen semleges egyelőre, s mivel ¾ óra után lelép, gyorsan társítjuk is a Károliról jól ismert vicces, de flegma tanárunk egyikével. A követelményektől megriadunk kicsit, csoportokba kell verbuválódjunk, a kurzus végére pedig prezentációval előrukkolnunk. A következő órát Marcell tartja, nagy vehemenciával, érdekfeszítően. Bágyadt szemeink csak úgy kipattantak a kellemes gőzölgő tea/kávé/forró csoki után, amelyet lankadatlan lelkesedésünk jutalmaként kapunk bőkezű oktatóinktól. Ingyen és bérmentve. 

Szólj hozzá!

Címkék: suli kirándulás fogadtatás Appleflappen

Madártávlatból...

2015.03.19. 23:39 Luxlucisz

2014. 03.28.  

Izgalmakkal teli készülődés, fájdalmas kelés hajnali 3-kor. „Landing” már 8:00-kor Eindhoowenben. Minden az orrunk előtt van: 41-es busz start, még olaszokkal is összefutunk a megállóban, s próbálom hegyezni a fülem, hátha elkapok belőle néhány mondatot.

 Szerencsésen eltalálunk a pályaudvarra, egy igencsak tág pupillájú, ám annál igézőbb tekintetű fiatalember segítségével, miközben az én fekete szembogaram is zoomolni kezd a vonzalmat előidéző példány közelségére. J

Újabb kellemes meglepetés ér: rendkívüli segítőkészség az infós-pultnál: a kabinból pillanatok alatt kinyújtanak egy nyomtatott menetrendet, s egy biztató mosollyal indítják útjára a lelkes utazót. Ismételten áll-leesős élmény: emeletes vonat robog be a peronra, zsúfolásig telve, felhasználó-barát alacsony padlóval, ragyogó tisztasággal, komfortos ülőhelyekkel. Vicces manőverek a közel 30kilós bőröndökkel, piruett, bukfenc, kötéltánc-játék.

Átszállás Utrechtben, a vonaton izgatottan riasztjuk a házinéniket, hogy nagy erőkkel közeledünk. Vendéglátónk elsőre a Poirot filmekből jól ismert mérgezős-gyilkosra hajaz (fizimiska, frizura, mosoly) ám hamar elhessegetem élénk fantáziám szüleményét, s csakhamar nyugtázom, hogy vendéglátónk igencsak segítőkész. 

A „Kaszárnya” eddigi lakói, némely másik épületből érkező vendéggel megspékelve:

Melis, a török lány, különösen nyitott, durván jól nyomja az angolt, mellette könnyű felvenni a ritmust – pontosabban: ha jót akar az ember, kénytelen felvenni... :P

Leilan, élénk, pörgős csaj, kicsit álszentnek tűnik elsőre, de igyekszem félretolni a sztereotípiáimat.

Marco, a horvát fiú elég kimért, kicsit sótlan. Vokális kommunikációm, amely az ismerős ország miatti lelkesedésemet tükrözi, visszakérdezek „Ohh, from Croatia?” Majd értetlenkedve bólint: „Ja, a szomszédból.”

Zip: életvidám, gumilabda módra pattogó lány. Kiváló az angolja, s hősiesen igyekszem helyt állni a konverzáció során.

Kinley: Buthánból jött (életemben nem hallottam még erről az országról és valami brutál furcsa nyelvük van) Aranyos, 50-es nő, leginkább keleti társaira hasonlít, kissé furcsán artikulál, ezért sokszor nehézkesen értem, amit mond.

 

Az első, izgalmakkal teli nap után, kimerülten nyúlok el a katonai vaságyon, azzal a rejtett kívánsággal, hogy remélhetőleg x hét után sikerül megszoknom a nyekergést és a hiperbola ívben süppedő matracot is. 

Szólj hozzá!

Címkék: izgalom az első nap bőrönd cipelés

"Eet smakelijk!" - avagy jó étvágyat holland módra

2014.07.05. 11:51 Luxlucisz

Holland konyha?

Utólag nem csodálkozom, hogy kedves ismerősöm,- aki több évig kint élt Hollandiában- nem tudott érdemben mesélni a németalföldi konyháról. Három hónapos kintlétem alatt magam is megdöbbenve tapasztaltam, hogy amilyen sokszínű és izgalmas a holland városok többsége (s, itt tekintsünk el a szélmalmoktól, tulipánoktól) - annyira szegényes a kínálat, ha az emberfia az egyetem aulájában vagy egy belvárosi étkezdében szeretné csillapítani korgó gyomrának mérges moraját. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a derék hollandok bizony saját „Mc’Donald’s láncolatot hozhatnának létre az igencsak szénhidrátdús és egészségtelen nemzeti eledeleikből. 

1654590_724478640937402_1735472140306580634_o.jpg

De csak szép sorjában. Első találkozásom a „dáccs” kajakínálattal, az első napok egyikén történt, amikor is városi felfedezőkörútunk után, lelkes társammal együtt, igencsak megéheztünk Ede cityben. „Jó lesz, mert farkas éhesek vagyunk alapon” ráböktünk az első helyre, ami utunkba esett a központban. A parányi beltérben egy hatalmas ezüst automata adagolta a „kipburgert, frikandelt, bitterballent” s még sok mást, mi szemszájnak ingere. Valóban, első ránézésre szemet gyönyörködtető ez a különböző formájú, melegen gőzölgő, bundázott hússzerű készítmény ám ismerjük a mondást, nem minden arany…Egyrészt elmarad a „tömör gyönyör”, tehát még egy magamfajta madárgyomrú teremtés is könnyűszerrel bendőbe küldi a németalföldi konyha ezen remekeit. Másrészt ne lepődjön meg senki, ha két harapás közt beazonosíthatatlan, rostszerű ám, de az élelmi rostokhoz vajmi kevés rokoni szállal kapcsolódó alkotóelemekbe akad, mint a „kroket” esetében. A helyzetet súlyosbítja, hogy a laktató töltelék helyett csak takonyra hajazó, kocsonyás zselatinnal találkozik a gyanútlan fogyasztó, s a legjobb rész marad az olajban kisütött bunda, ami ízletes ugyan, de tudjuk, távol áll az egészségestől. 

1238808_464301847030777_1860591569_n.jpg

Haladjunk tovább a kínálatban!

Bitterballen: az előbbiekhez hasonlatos, valamivel több szakítószilárdsággal rendelkező, golyó formájú húst nem sokat látott „labda”. Laktatósági faktor: elégséges. Inkább uzsonnának való, mintsem ebéd mellé feltétnek.

Frikandel: az abszolút kedvenc! Esetében eltekintettem egészségtelen voltától a különleges ízvilág miatt. Nem véletlenül aggata rám egyik kedves társam a "frikandel-nagykövet" titulust, hiszen embertelen mennyiségben pusztítottam. Valami csoda folytán egy hónap alatt sem sikerült ráunnom, s megúsztam a "frikandel-mérgezésben" elhalálozott státuszt. Őszintébb pillanatomban talán bevallom, hogy közrejátszott a mértéktelen fogyasztásban közrejátszott a gyorsasági faktor is: irány a sercegő olaj, s 5 percen belül kész is az aranybarnára sült ízletes holland specialitás. És hogyan „adjam át a frikandel életérzést?” Kinézetre a virslire hajazó, de annál sokkal laktatóbb. Ízvilága kicsit a délszláv specialitásra, a csevapra emlékeztet, ám hordoz valamit a magyaros virslikolbász aromájából is. Igazán „junik.” 

20140523_143732.jpg

Patat, alias sültkrumpli: már eleve vicces, hogy ezt az „amcsi” találmányt megpróbálják sajátjukként eladni. Vagy inkább a belgáktól koppintani? Egy biztos: normál sültkrumpli íz, valamivel nagyobb hasábokra vágva, mint a Mekiben megszokhattuk, papírsárkány-formájú csomagolással. Ami különleges, az a szószbeli kínálat. Bár meg kell hagyni; a cheedar-sajtos szósz úgy fest a krumpligúla tetején, mint egy citromsárga Legó-kocka megmikrózva…

Evezzünk édesebb vizekre, hiszen a hollandok kiaknázzák a cukor kínálta lehetőségeket is... 

Reggelire például elképzelhetetlen, hogy ne „hagelslag” kerüljön az asztalra. Izé, a kenyérre. Bezony! Az „egérkaki” kinézetű, többnyire fekete-fehér színkombinációban létező készítmény nem más,mint a helyi Nutella. Ízét tekintve viszont kevésbé krémes, inkább mondanám „márcosnak.” Díszítőelemként azonban tökéletes: gyakorta szórom meg vele a kávém tetejére kerülő habrózsát. 

1011097_467163243411304_442139167_n.jpg

Poffertjes: „Sületlen palacsinta, pogácsa alakúra szaggatva.” A képzeletbeli holland-magyar gasztroszótárba biztosan így aposztrofálnám ezt az igencsak szokatlan ízvilágú holland édességet. Gyakorlatilag nyers tésztaízt képzeljünk el,- ezt igyekeznek kompenzálni egy darabka vajjal és némi porcukorral a tetején. Bizonyára averzióim vannak, ám személy szerint, maradnék a nagyi pudingos és főként átsütött verziójánál… 

20140404_142816.jpg

Drop: Valószínűleg a „dáccsok” is érzékelhetik, hogy némileg megosztja az „intörnesönel” közönséget ez a nem mindennapi cukorka?(?). Nem is tudom minek nevezzem: leginkább kőszén, vagy bauxitkreálmány, ami először eszembe jut, esetleg a dízel üzemanyag virágföldkeverékkel… Nem,-kedves lelkes gasztroturista,- nem túlzok egy cseppet sem: elég árulkodóak voltak azok az arckifejezések, amelyeket meg is örökítettek holland kollégáink, amint az udvarias mosolygás után, mindenki eltorzult arccal rohant a mosdóba, hogy megtépázott ízlelőbimbóit némileg regenerálja…

Stroopwafel: No, tudnak azért ezek a németalföldiek! Édesség kategóriában egyöntetűen megszavaztuk ezt a karamelles ostyát abszolút befutónak. Extra fifika: gőzölgő kávé, vagy tea fölé helyezve, pár percen belül megolvad a karamelles töltelék, így a foghiánnyal küzdő kollégák is könnyen fogyaszthatják. Vigyázat: nem túl diétás darab, úgyhogy módjával! Szállásadóink elbeszélése alapján, akadtak, akik hozzám hasonlóan fütyültek erre, s nem csak a nadrágszíjukat kellett eggyel nagyobbra venni, de a bőröndjük  méretét is… Egy tavalyi erasmusos, 20(!) csomaggal tárazott be magának, hogy legyen mit majszolnia otthon is. Ugye meggyőztelek, kedves leendő sztropvaffel-fan?) 

10300120_488734097920885_4185531479739010512_n.jpg

Gasztrotúránk végéhez közeledve nincs más hátra, mint egy gyors konklúzió, s egy ráadás „nagyon holland” íz bemutatása, ez pedig nem más, mint "a sajt".

Nos, mondhatunk bármit a holland konyháról, s kijelenthetjük, hogy a magyar torony magasan veri, de egy biztos: sajtban ők a nyerők! Több ízben is elaléltam, amikor beléptem a „sajtszentélyek” egyikébe Zaanse-Schanban, vagy Amsterdam központjában. Temérdek dizájn, érlelés, ízvilág, de az eredmény mindig ugyan az: kiváló minőség, bámulatosan gazdag aromával. S, az  áraknál is nagyobb gond, hogy melyiket válassza a sajtőrült turista: trüffeles, pesztós, spárgás, csilis, füstölt? A választék végeláthatatlan, s az emberfia ízlelőbimbói egy idő után felmondják a szolgálatot: tehetetlen toporgás, a differenciálás nem létezik többé, hiszen minden esetben két, egymással össze sem vethetően különleges sajtról van szó. 

10156096_484615381666090_4605813417543685727_n.jpg

Az előbbiek alapján javallanám tehát, hogy a 48. tipikus kulcstartó szuvenír helyett legjobb, ha az ember a sajtokra gyúr, s a ruhákra szánt fejedelmi összeg mellett elkülönít egy széfnyi eurót ezekre a nem mindennapi tejtermékszármazékokra. 

 

Jó hír, hogy kedvünkre válogathatunk, s ehhez nagyszerű támpontként szolgálnak a kihelyezett „teszter példányok. A kóstolóval cseppet sem fukarkodik a tehenészlány stílusban sürgölődő kiszolgáló-személyzet: annyiszor szemez(get)hetünk a különféle darabok közt, ahányszor nem szégyelljük. No igen,élelmességből jelesre vizsgázott a magyar szekció, ahogyan a magyar konyhából is. A sajtár mellett, viszont a holland facipő mutat legjobban. 

 

 

 

10 komment

AcKOMOLYésön?

2014.07.03. 11:22 Luxlucisz

Hogy mi volt az első gondolatom, amikor a fáradtságtól elcsigázva, - minden idegszálammal ugrásra készen a percenként rám záporozó impulzusnyalábra- végre ledobtam a 25 kilós bőröndömet leendő lakhelyem előtt? 

Az, hogy ez valami tévedés lehet. Hogy valahol a Balkánon járok, de legalábbis Kelet-Európában. Szocreál stílusú kartondoboz alakú épület, ernyedt rozsda-salak színben, nagy fehér keretes ablakokkal. „Welcome to the Kazerneland.” Hirtelen valami metsző, berregő zaj ütötte meg a kelleténél egyébként is érzékenyebb fülemet, s rögtön a zajforrás irányába pillantottam. A „kaszárnya” mellett közvetlenül megszólalt a hűtőház hatalmas turbinája, s a robaj egyre fokozódott. Az épület előtti ócska, düledező padról két lány pattant fel,- vidám csevegésüket megakasztotta a zörej. Belépve az épületbe megdöbbenésem csak fokozódott. A hatalmas, sötét és dohos folyosó közepén, egy kék-fehérre mázolt pad árválkodott a sápadt-sárgás fényű csonkagúla formájú lámpák alatt. 

A mellékhelyiség még sötétebb képet festett leendő lakhelyemről. Sárgás, régi csempék, kékre mázolt fallal, a gyér kinti fény épphogy beszűrődött a résen keresztül. Dolgom végeztével automatikusan a csaptelep irányába nyúltam, ám a feltétlen reflexet, s feszítőizmaim mozgását nem koronázta siker. Kezet szeretnél mosni? Nos, kedves leendő kaszárnyalakó, van számodra egy örömhírem: Zarándokolj át kérlek az épület legtávolabbi csücskébe, s igyekezz minél kevésbé összetapogatni az oda vezető utad során kezed ügyébe akadó két(!) kilincset. Így ni. Apró kis bosszúság, nemde? Nos, szemöldököd joggal csúszhat kétkedve a fejtetődre kedves olvasóm, hiszen a komfortzóna hiányán túl, bizony higiéniai szempontból sem kielégítő a helyzet, hadd ne részletezzem…  

Utam a legközelebbi vizesblokkig, a konyhán keresztül vezet. Régi, Szot-üdülő belsőre emlékeztető dekoráció; b-kategóriás, éttermektől lomtalanításkor átvett kartonpapír-képek csüngtek a falakon: giccses kávébabok, kanárisárga krumplistészta, és méregvörös paprikák.  A hatalmas, plafontól földig terpeszkedő tolóajtós szekrényeken kék-fehér műanyagkosarak sorakoztak, várva, hogy elnyeljék leendő lakóik szárazkaja-készleteit. Karnyújtásnyira rögtönzött „éléskamránktól” két csotrogány masina berregett nehézkesen, hogy kísérletet tegyenek a ruhák mosással egybekötött szétcincálására. 

A konyha felszereltsége nagyjából jónak mondható, mikró, melegszendvics sütő és egy használaton kívüli ósdi mini sütő várta, hogy a három hónap alatt még jobban lestrapálják. Az úszómedence nagyságú mosogatóban ekkor még relatíve emberi állapotok uralkodtak, ám később rejtélyes módon anonymustól származó ételmaradékok tömítették el, s zsírtól fényes, maszatos, elmosogatatlanul heverő edények merültek az áporodott víz alá… 20140619_174158.jpg

Végre elérkeztem a legközelebbi vizesblokkhoz. A berregő szellőzőmasina-hangjára már fel sem kaptam a fejem, a kinti zúgó épület után. A sárgás lámpafényt szintén kezdtem elkönyvelni természetesnek, a zuhanykabin azonban még tartogatott meglepetéseket. Szuper, ott csüng egy függöny, fél siker- derültem fel. (No nem mintha szükség lett volna rá, hiszen a méregsárga színű műanyagajtó automatikusan becsapódott tapasztalatlan látogatója mögött). A hőfokkal viszont legalább fél óráig kellett kísérleteznem, mire belőttem a fagyási és égési sérülések közti bőrkímélő üzemmódot. S ezzel nem is lett volna gond, ha a fejemre nem 3db 0,5x0,5mm átmérőben jön az éltető hákettőó, s nem kell tálkát formálnom a tenyeremből, ha esetleg szeretnék mindenhol megmosakodni…

Ééés, igen, eljutottam bunkerünk legelviselhetőbbnek mondható részébe, a társalgóba. Szinte feltűnően elütött a kaszárnya többi részétől megtépázott ám valamennyire komfortosnak nevezhető bőrkanapéival. S, az ablaknál helyet foglaló, párnázott, magasított-kerevet egész szemet gyönyörködtető látványt nyújtott a közeli erdőre. 

20140329_105354.jpg

Gyors léptekkel visszasiettem a szobámba. Ezek után, már fel sem tűnt a vasszekrény és vaságy sterilen rideg kombinációja. Ernyedten heveredtem le a kemény matracra, s a plafonon terpeszkedő neonlámpa csöveivel kezdtem szemezni. Megpróbáltam álomba szenderülni. Ám ekkor egyszerre berregett fel a kétféle zajforrás: az egyik a fejem mellől, a wc-ből, a másik a szoba másik végén az újfent megszólaló hűtőház turbinájától eredt. Egy bosszús félmosollyal nyugtáztam, hogy aligha lesz szükségem altatóra vagy ébresztőórára, hiszen szállásadóink még erről is gondoskodtak.

„Hát nem jó lesz egy valaha katonai bunkerként funkcionált szükségszállás, havi 325 euróért a hülye kelet-európainak meg ázsiaiaknak?…”

Szólj hozzá!

Címkék: szállás döbbenet bunker

Ne teperj, tekerj!

2014.07.01. 23:09 Luxlucisz

Hollandia? Red Light District, fű és korlátlan szabadság. Tízből kilenc ember bizonyára ezt a három tényezőt említené, ha megkérdeznék, mi jut eszébe még Hollandiáról a tulipánok és szélmalmok mellett. Amsterdamot bejárva azt kell mondjam, mindig van valami alapja a sztereotípiáknak, ám marad még mit kipipálni a bakancslistán, a féktelen szabadságon túl is. 

Apropó, ha a szabadságnál tartunk, az átlag holland biztos, hogy ezzel a fogalommal fogja társítani a biciklizést is.

Emlékszem mennyire megdöbbentem, amikor Amszterdamban járva a bájos kanálisok közt keringve bámultam ki az ablakon a városnéző hajóból, s mindenfelé színes, csilingelő, zakatoló járgányokat láttam. Biciklik! Egy, kettő, tíz, húsz, kétszáz… Fürtökben lógtak mindenhol, s még a hidak alatti boltíves részek is rogyásig voltak a leparkolt bringákkal. 

20140621_121230.jpg

„Ó, bizonyára a sok csatorna miatt pattan mindenki két kerékre”- gondoltam naivan. Ám csakhamar rá kellett jönnöm, hogy itt bizony nem helytakarékosságról van szó, s a bicikliipar nem csak a „holland Velencében” virágzik, hanem országszerte. Ez igazi passzió és életstílus kérem, nem puszta divat!  Sőt, a holland identitás része: aki kicsit is németalföldinek érzi magát, az bizony kerékpárral jár-kel, amikor csak tud. Nem véletlen találunk annyi humoros képet a világhálón erről a jó holland szokásról, hiszen az anekdota szerint, még saját külügyminiszterük is biciklivel érkezik az Obamával való csúcsra.

Egy biztos: hamar realizáltam, hogy itt a bicikli olyan fogyóeszköz, mint kis hazánkban a piros paprika. A legapróbb városban is óramű pontossággal megtervezett és kiépített biciklihálózattal találkozunk, jelekkel felfestve ép állapotban. Madártávlatból, akár egy sűrűn behálózott érrendszer úgy fest a sok kanyargó téglaszínű ösvény. Mi sem egyszerűbb, mint bicajjal átruccanni egyik városból a másikba. Nem akadály. 

20140329_120847.jpg

És bizony a holland nép él is a lehetőséggel, hiszen az óvodástól kezdve a nyugdíjasig mindenki két kerékre pattan. Meg is látszik rajtuk! Nálunk egy épp nyugdíj előtt álló 60-70-es éveit taposó honfi, gyakorta mankóval botorkál, s nemhogy biciklire, de még buszra sem mer szállni, nehogy megerőltesse fájós-reumás végtagjait. A hollandok ezzel szemben büszkén mondhatják: „öreg ember nem vén ember”, s ez maradéktalanul igaz is. Az ember gyakorta nem tudja megállapítani a szembe jövő biciklis életkorát. Hiába őszül a halánték, a test ruganyos, sörhasnak nyoma sincs, s - ha úgy adódik-, úgy szökken a nyugdíjas is, akár a szarvas.

Elhízás? Nagy ritkán látni egy-egy túlsúlyosabb egyént, de abszolút nem jellemző. Pedig az étkezési szokások igencsak különböznek a magyartól. Este kerül csak meleg étel az asztalra, ám mi se látszik ebből: lemozogják a plusz kilókat. Kis hazánkban viszont igencsak súlyos probléma az elhízás, különösen a fiatalok körében. A heti négy tornaóra némileg javít a helyzeten, ám mennyivel jobb lenne, ha a mozgás a mindennapok evidens részévé válna?

Tegyük kezünket a szívünkre: hányszor választjuk séta vagy biciklizés helyett a tömegközlekedést? Vagy gyaloglás helyett a liftet? Hány és hány rohanó, stressztől ráncos arcú, kialvatlan és mozgásszegény életet élő üzletembert látunk reggel a dugóban a hatalmas szolgálati kocsiban ülve tespedni? Hányszor nem megyünk tankolni a magas benzinárak miatt? Helyette biciklire pattanunk?

Természetesen szükséges a megfelelő infrastrukturális kiépítettség, s a megszervezett úthálózat. Nem kevés pénz és ráfordítás kell ahhoz, hogy nálunk is hasonló szisztéma valósuljon meg. Mindehhez idő és tőke kell, de tegyük hozzá, hogy a jelenlegi –bár szegényes, de létező- biciklihálózatot sem használjuk ki kellően. A Rákóczi út, az Andrássy út és a Nagykörút kerékpársávjai, igencsak kongnak az ürességtől. Egyedül a „magyar tenger” körüli bicikliút képez némi kivételt, ám ezt is kampányszerűen, az egyszeri élmény kedvéért használjuk, mint a mindennapi élet szerves részeként. 

post_64162_20111030173038.jpg

S az egészséges életmód mellett, a tudatos közlekedés gondolata is felsejlhetne bennünk. „Légy takarékos, óvd a Földet!” – mindenhol a környezettudatos viselkedésre buzdítanak, ám mintha elsétálnánk mellette szó nélkül. Ha csak minden másnap a két kereket választanánk a kényelmes(?) BKV helyett, már kevesebb benzint pöfögtetnénk el. Nem beszélve arról, hogy egy bicikli fenntartási költsége minimális egy havi Budapest bérlet árához képest.

Jótékony hatás minden szempontból? Igen! Környezetbarát, egészséges és örömteli! Nem beszélve arról, hogy a mozgásnak köztudottan stresszoldó hatása van, márpedig a mai őrült mókuskerék-világban mindenkinek jól esik jótékony módon levezetni a felgyülemlett feszültséget és fölös energiát.

Az idén áprilistól, fővárosunkban elindított „Mol-Bubi” bicikli-projekt pontosan az eddig leírtakat célozza, s a mozgásszegény életmód ellen szeretne tenni. Más kérdés, hogy mennyire lesz sikeres a beruházás a viszonylag drága kölcsönzési árak miatt, mindenesetre a kezdeményezés már magában nagy előrelépésnek számít. Remélhetőleg az ötlet hatására sikerül ösztönözni az embereket a rendszeres mozgásra és sikerül meggyőzni őket, hogy –ha télen nem is, de- legalább a tavasz beköszöntével váltsanak két kerékre.

Bár holland kollégáink már erre az eshetőségre is felkészültek: épp a fűthető bicikli utak kifejlesztésén fáradoznak. Kíváncsian várom a végeredményt, s azt is, hogy egyszer ez a fejlesztés is elérkezzen kis hazánkba. 

Szólj hozzá!