2014. 03.28.
Izgalmakkal teli készülődés, fájdalmas kelés hajnali 3-kor. „Landing” már 8:00-kor Eindhoowenben. Minden az orrunk előtt van: 41-es busz start, még olaszokkal is összefutunk a megállóban, s próbálom hegyezni a fülem, hátha elkapok belőle néhány mondatot.
Szerencsésen eltalálunk a pályaudvarra, egy igencsak tág pupillájú, ám annál igézőbb tekintetű fiatalember segítségével, miközben az én fekete szembogaram is zoomolni kezd a vonzalmat előidéző példány közelségére. J
Újabb kellemes meglepetés ér: rendkívüli segítőkészség az infós-pultnál: a kabinból pillanatok alatt kinyújtanak egy nyomtatott menetrendet, s egy biztató mosollyal indítják útjára a lelkes utazót. Ismételten áll-leesős élmény: emeletes vonat robog be a peronra, zsúfolásig telve, felhasználó-barát alacsony padlóval, ragyogó tisztasággal, komfortos ülőhelyekkel. Vicces manőverek a közel 30kilós bőröndökkel, piruett, bukfenc, kötéltánc-játék.
Átszállás Utrechtben, a vonaton izgatottan riasztjuk a házinéniket, hogy nagy erőkkel közeledünk. Vendéglátónk elsőre a Poirot filmekből jól ismert mérgezős-gyilkosra hajaz (fizimiska, frizura, mosoly) ám hamar elhessegetem élénk fantáziám szüleményét, s csakhamar nyugtázom, hogy vendéglátónk igencsak segítőkész.
A „Kaszárnya” eddigi lakói, némely másik épületből érkező vendéggel megspékelve:
Melis, a török lány, különösen nyitott, durván jól nyomja az angolt, mellette könnyű felvenni a ritmust – pontosabban: ha jót akar az ember, kénytelen felvenni... :P
Leilan, élénk, pörgős csaj, kicsit álszentnek tűnik elsőre, de igyekszem félretolni a sztereotípiáimat.
Marco, a horvát fiú elég kimért, kicsit sótlan. Vokális kommunikációm, amely az ismerős ország miatti lelkesedésemet tükrözi, visszakérdezek „Ohh, from Croatia?” Majd értetlenkedve bólint: „Ja, a szomszédból.”
Zip: életvidám, gumilabda módra pattogó lány. Kiváló az angolja, s hősiesen igyekszem helyt állni a konverzáció során.
Kinley: Buthánból jött (életemben nem hallottam még erről az országról és valami brutál furcsa nyelvük van) Aranyos, 50-es nő, leginkább keleti társaira hasonlít, kissé furcsán artikulál, ezért sokszor nehézkesen értem, amit mond.
Az első, izgalmakkal teli nap után, kimerülten nyúlok el a katonai vaságyon, azzal a rejtett kívánsággal, hogy remélhetőleg x hét után sikerül megszoknom a nyekergést és a hiperbola ívben süppedő matracot is.
